5. fejezet~ Ellentét

A nap szokásához hűen: tűzött le az égről, ezzel még jobban megizzasztva engem. Bokám szörnyen fájt, így sántikálva tudtam csak előrébb jutni. Talán soha nem szabadulok innen, talán ez lesz a vesztem, de anya mindig arra tanított, hogy erősnek kell lennem.
Fülemet, valami furcsa zaj ütötte meg. Azaz nem is volt az olyan furcsa, csak idegen ! Már megszoktam a madarak csacsogását, a tenger morajlását, a lágy szellőt, de a vízcsobogás még nekem is újdonság.

Azonnal odavettem az irányt, hisz szükségem volt egy kis vízre ! Mikor odaértem a látvány elképesztő volt. Szinte hívogatott a langyos nyugtatás, hogy benne áztassam magam. De sajnos félek... nem tudom milyen állatok lehetnek benne, és milyen betegségeket terjesztenek, ha netalán megcsípnek. Szóval, leültem az oldalára, majd belelógattam a lábam. Fellélegeztem, mikor lehűtött, végre történik valami jó is !
Vajon mikre lennénk képesek, ha a félelem nem létezne ? Akkor az embernek nem lenne lehetetlen ! Persze nagyon köszönöm, hogy van egy ilyen 'érzés' is, hiszen sokszor, ez is jól jön. Ahogyan a rossz előérzet... be fogok dilizni... folyton csak anya jár a fejemben, egy normálisat még nem aludtam. De ugyan ki hajtaná nyugodtan álomra a fejét, ezek után ? Természetesen aggódik, azon: hogy valaha kikerül e innen, vagy keresik e ? Talán itt fog meghalni ?
-Istenem !-sóhajtottam, közben az eget kémleltem. Most már folyton ezen fog kattogni az agyam. Túlélés, kijutás... más csak azon van, hogy itt találja meg a helyét; nekem még egy bunkót is túl kell élnem ! Az élet duplán büntet...  s nem biztos hogy kibírom !

~2 nap elteltével~

Justin szemszöge

Fox folyton eljárkál.
Ezelőtt összeveszett velem, és azóta levegőnek néz ! De biztos lesz még szüksége rám ! Viszont furcsállom, hogy egyre jobban van: talán az az oka hogy mindig elmegy ?

Zavart !
Lehet hogy talált magának valamit, valami enni esetleg innivalót; és szokásához hűen maradva, kisajátítja !
De nem érdekelt ! Jobb is így !

Épp gyümölcsöt szedek, közel a vízeséshez, melyről még neki nem szóltam. Hallottam, hogy valaki sétál a távolban. Elbújtam az egyik hatalmas zöld levél mögé, s akkor vettem észre, hogy csak Fox az ! Leleményes !
Erre is rájött !

Furcsálltam, hogy megnézi a vizet: mintha hideg lenne ! Néha nehéz eligazodnom rajta ! Aztán levette a nála kb. kétszer nagyobb fehér pólót, majd kiterítette a földre, ráült, s lábaival vígan pancsolt. Nem értettem magamat: szemem folyton rajta cikázott.
"Most tényleg Shelby Fox-ot kukkolod ?"-jött egy idióta hang fejemben. Igen... őt ! Elvégre, más lány nincs a közelemben... Néha bunkó, és elviselhetetlen vagyok vele ! De ha többet szaladgálna előttem bikiniben, azt hiszem változtatnék a hozzáállásomon !
Persze nem tetszik mint lány... valami taszít minket, de nagyon ! Hisztis, kényes, magának való ! Az én tökéletes ellentétem !

Nem bírtam tovább, letettem a tálkát, majd szaladni kezdtem a vízhez.
Ahogy beleértem hallottam Fox kényes hangját, amiért a víz ráfröccsent.
-Tuskó...-vette el pólóját, s azzal takargatta testét.
-Félsz ?-töröltem meg arcom. Nem válaszolt, még mindig haragszik.-Miért nem jössz be ? Elvégre lassan 3 napja ide jársz !
-Közöd ?-motyogta orra alatt, s készült felállni. Gyorsan odaúsztam, s megfogtam bokáját, természetesen azt, amelyik nem fáj neki.-Eressz !-rángatta lábát.
-Higgadj már le !-engedtem el végül.-Mi van veled ?-különös volt viselkedése. Most nem racsított rám, a maga szokásos módján. Felállt, s igyekezett minél hamarabb elmenni a közelemből.-Látod ... ! Ez van ha nem állsz velem szóba ! Magadba zárkózol, s elhidegülsz az embertől !-kiabáltam utána, mire az égnek emelte karját, s ujjaival formált valamit. Mind tudjuk mit mutatott !

Shelby szemszöge

Elhidegülök ? Tőle csak el lehet menekülni, vele maradni képtelenség ! Amúgy is ! Tökéletesen jól el vagyok magamnak, és el is voltam, most miért szólt újra hozzám ? Csak nem hiányolt ? Remélem megcsípte valami abban a vízben, és belehal ! Habár kicsit durva lenne... nem tudnám mivel elásni !

Este volt már, én parton ültem, s néztem a távolba: mint mindig !
Ilyenkor eszembe jut, egy-egy emlék, melyen elmorzsolok pár könnycseppet, s sietve tüntetem el, nehogy észrevegye ez a bunkó.
-Nem fogok bocsánatot kérni !-ült le mellém, én az ellenkezőjét akartam, de visszarántott. Sőt, olyan közel került hozzám, hogy kezeivel átkarolt, s magához húzott, hogy biztosan ne szabaduljak.-De ezen a kicseszett szigeten, ketten vagyunk ! Nem hiszem el, hogy most is képes vagy durcázni !
-Azok után amit mondtál ?-nem néztem szemébe, mert akkor vészesen közel lettem volna arcához... ajkához.
-Tedd már túl magad rajta !-simította meg karomat.
-Eressz már el !-ki akartam törni ebből a szorításból.
-Hallgass meg ! És ne csak magaddal foglalkozz !
-ENGEDJ EL !-kiabáltam el magam, ami meghozta hatását. Már-már sajnálni kezdtem, ahogy ott ül, szomorúan. Nem akartam bedőlni ennek az álcának, s elakartam menni onnan, jó messzire, ha szava nem tart ott:
-Apám... hozzá indultam !-megfordultam, s hallgattam mit fog mondani.-A temetésére !-fejét lehajtotta.