6. fejezet~ A "munka"

Én is 'elvesztettem' a szüleimet, de nem úgy ahogy ő. Nekem még lehet rá esély (ha pozitívan gondolok a dolgokra), hogy lássam őket, de ő már ezt nem teheti meg. Értettem, hogy miért ilyen bunkó velem, de amit nemrég mondott, a szívemig hatoltak: s talán ez is közrejátszott. Belül, most emésztheti valami, valami düh, vagy harag ami miatt ilyen. Nem kedveljük egymást, de néha félretehetnénk az "egónkat" és a büszkeségünket, hogy gondoljunk a másikra. Azaz csak én, hisz' mostanában eléggé elhanyagoltam. Nem akarok vele jó pofizni, de ha valaki elveszít egy embert az életéből, legyen bármilyen a személyisége, az ugyanúgy fáj, mint egy 'normális' embernek !

Ott álltam megdermedve, szavai visszahangzottak fejemben.
Mintha könnyeivel küszködne, szemöldökeit összehúzta, szája lefelé görbült. Gondterhelt !
-Részvétem !-nyögtem fel halkan, s a tenger annál jobban zúgni kezdett. Nem akartam úgy kedves lenni hozzá, még a végén én járnék rosszul: mert mind tudjuk: mindig a jók szívják meg. Sarkon fordulva indultam a viskóba.

~Másnap~

A napsugarak keltettek fel, ahogy besütöttek azon a kis ablakon. Kora reggel hőség volt, szememet megtöröltem, hogy tisztábban lássak. Megint csak magam ébredtem, de abban sem vagyok biztos, hogy Justin velem aludt el. Kerültük egymást minden egyes nap, ő vagy kint aludt, vagy a földön, de az is előfordult, hogy hamarabb elaludtam mint ő: így fogalmam sem volt, hogy mikor hajtotta fejét álomra. Mindenesetre: a "kapcsolatunk" most sem változott, minden maradt a régiben... Azt hiszem ... !

Kiléptem a forró, puha tengerparti homokra, a madarak szintén bearanyozták a reggelemet énekükkel, s a sohasem nyugvó tenger hullámzott. Kedvem lett volna beleszaladni, de sajnos az elővigyázatosságom nem hagyta. Túlságosan félek, mert nem tudom mit rejt a víz.

Oldalra nézve, láttam meg Justin-t, aki alig vetve rám ügyet, egy szigonnyal indult a víz felé. A bunkó emberek sosem félnek ? A hűvöst adó pálmafa alá mentem, s megittam az utolsó korty vizet. Lekupakoltam, s pár percre elidőztem a fiún. Tegnap este olyan érzések íródtak le arcán, melyet még anno nem láttam rajta. Szomorú volt ! Bántotta a dolog. Megértem ! A saját apjáról van szó, akit elveszített. Viszont nem tudom milyen kapcsolatuk volt, hiszen mikor részvétemet mondtam, ő egy "marhaság.." oldalvigyorral válaszolt. Nem tudom mi rejtőzik emögött az álarc mögött, de minden nap egyre kíváncsibb vagyok rá !

A szigonyon ékeskedett a hal, melyet a fűre fektetett, majd a flakonért nyúlt. Megrázta, hogy biztos legyen benne: üres ! Szemei elkerekedtek, a műanyagot a földhöz vágta. Magam is meglepődtem lépésén.
-Megittad ?.. Mi lenne ha hoznál ?-förmedt rám. Válaszul semmit nem tudtam felnyögni, csak eltátottam a számat.-Úgysem csinálsz semmit !-vette fel a halott állatot.
-Most kezd helyre jönni a lábam... hidd el, hogy segíteni akartam, de nem tudtam !
-Nem tudtál, vagy nem akartál ?-emelte fel hangját.
-Miért ordítasz ? Itt állok 3 lépésre tőled, nem vagyok süket !-mellkasa gyorsabban kezdett mozogni le-fel. Olyan dühös lett 2 perc alatt, hogy fel sem fogtam: ez hogy lehetséges ?!
-Úgy látom már jobban vagy, szóval itt az ideje csinálnod is valamit !
-..Pff...-nevettem fel lenézően.
-Vagy inkább duzzogsz ?
-Senki nem kért meg arra, hogy te elkezdj halat meg gyümölcsöket szedni...
-Mégis ettél belőle !-közelebb lépett hozzám, már a helyzet így is feszélyezett. 1 lépés választott el minket, s amit akkor észrevettem: arca szörnyen megviselt. Szeme alja karikás, s bajusza kezdett feltűnni. Ha csak a semmiből ugrott volna elém, ott a helyszínen kapok szívrohamot: mert elég ijesztő állapotban volt. Szótlan maradtam, gonosz arckifejezésemet elővéve kaptam fel a három flakont, majd a vízeséshez indultam.

A víz csobogása megnyugtatott. Mintha egy kiránduláson lennék, csak rossz helyen, rossz emberrel. Soha nem értettem meg az ilyen személyiséggel rendelkezőket, és nem is fogom. A nagyképűség határtalan ! Néha azok is megjátsszák magukat, akiknek nincs mire ! Lenézően bánnak a másikkal, és azt hiszik ők a mindenség, ráadásra a szüleiket sem tisztelik ! De én sem vagyok különb, hogy ezen kattogok: egy olyan emberen, akit külsőre ítélek meg ! Attól hogy tudom a nevét, és pár megdöbbentő sztorit, nem jelenti azt hogy ismerem !

Az utolsó vizes palackot kupakoltam le, mikor hangokat hallottam az erdőből. Megijedve kaptam fel fejem, s kezembe véve a három flakont rohanni kezdtem. Hátra pillantva láttam, hogy mozog a susnyás, s sikítva: gyorsítottam a tempón.
-JUSTIN !-ordítottam.-JUSTIN !
-FOX !-hallottam kétségbeesett hangját. Az egyik palackot elhagytam, de eléggé bátortalan voltam ahhoz, hogy megálljak és felvegyem.-Fox !-jött a hang egyre közelebbről, ebből tudtam, hogy mindjárt kint vagyok.
-Justin !-rohantam, egyenesen karjaiba.
-Mi van ? Mi történt ?-fogta meg hátam.
-Valami...-lihegtem, könnyben lévő szemeimmel az erdőt fürkésztem.-Valami volt ott !-szemöldökeit összehúzva, indult az erdőbe. Bement, körbenézett, de nem látott semmit. Karjait széttárva, s vállát meghúzva vágott egy "itt nincs semmi" arcot.-Tudom hogy volt ott valami... hallottam ...
-És láttad is ?-nézett rám hülyén.
-Nem képzelődtem !
-Egy városi lánynak eléggé szokatlan lehet ez a környezet !
-DE NEM KÉPZELŐDTEM !-kiabáltam el magam, s a 2 darab flakont a homokba dobtam.
-Jól van, elhiszem.. nyugi !-nyugtatgatott, de szemein más látszott. Dilisnek nézett, pedig egyáltalán nincs bajom. Lehet hogy hiányzik a családom, a barátaim, a megszokott környezetem: de az eszem még nem ment el.

Kissé hisztisre sikerült a felcsattanásom, de csak az engem ért dolgok miatt. Ugyan ki lenne nyugodt, mikor a gépe lezuhan. Egy idegen környezetet igenis nehéz megszokni: főleg ha csak te lakod... főleg ha tele van mindenféle állattal.
-Őh...-hallottam meg Bieber hangját.
-Mi van ?-fordultam felé.
-Megjött ?-emelte fel szemöldökeit, s rossz fiús mosoly kúszott fel arcára. Szemeimet lábamra irányítottam, oda: ahová az övéi is voltak. Kicsit megijedtem, mikor láttam, hogy belső combom elég erősen vérzik.
-Nem.. ez ...-ahogy megérintettem, szörnyen fájt: de szerencsére nem az amire Justin gondolt, és nem is volt rajta olyan nagy vágás: csak egy hosszabb kicsit mély bevágás.
-Akkor ?-mire feleszméltem, már Bieber is közelebbről szemlélte.-Úhh...-guggolt lejjebb. Érdekesen néztem rá, nem tudtam mit akar.-Gyere !-mondanám hogy ez kedves volt tőle, de hangja még mindig ugyanolyan dühben úszó volt, ahogyan szemei is.

A kis faházikóba érkeztünk meg.
-Ülj le !-utasított.
-Miért ?
-El akarsz vérezni ?-fájt a vágás, ezért megtettem amit "kért". Elővett egy elsősegély dobozt.
-Az honnan ?
-Találtam... egyre több mindent hoz ide a víz !-letérdelt, majd kezeit óvatosan lábam közé csúsztatta. Szinte reflex szerű volt, ahogy elvettem onnan igen fürge ujjait.-Ha szétnyitnád könnyebben menne a dolog !-nem bírta ki, arca egy elég perverz vigyort vett fel.
-Kezdem azt hinni, hogy ínyedre van a 'munka' ...-néztem rá gonoszan, mire még jobban elvigyorodott.

5. fejezet~ Ellentét

A nap szokásához hűen: tűzött le az égről, ezzel még jobban megizzasztva engem. Bokám szörnyen fájt, így sántikálva tudtam csak előrébb jutni. Talán soha nem szabadulok innen, talán ez lesz a vesztem, de anya mindig arra tanított, hogy erősnek kell lennem.
Fülemet, valami furcsa zaj ütötte meg. Azaz nem is volt az olyan furcsa, csak idegen ! Már megszoktam a madarak csacsogását, a tenger morajlását, a lágy szellőt, de a vízcsobogás még nekem is újdonság.

Azonnal odavettem az irányt, hisz szükségem volt egy kis vízre ! Mikor odaértem a látvány elképesztő volt. Szinte hívogatott a langyos nyugtatás, hogy benne áztassam magam. De sajnos félek... nem tudom milyen állatok lehetnek benne, és milyen betegségeket terjesztenek, ha netalán megcsípnek. Szóval, leültem az oldalára, majd belelógattam a lábam. Fellélegeztem, mikor lehűtött, végre történik valami jó is !
Vajon mikre lennénk képesek, ha a félelem nem létezne ? Akkor az embernek nem lenne lehetetlen ! Persze nagyon köszönöm, hogy van egy ilyen 'érzés' is, hiszen sokszor, ez is jól jön. Ahogyan a rossz előérzet... be fogok dilizni... folyton csak anya jár a fejemben, egy normálisat még nem aludtam. De ugyan ki hajtaná nyugodtan álomra a fejét, ezek után ? Természetesen aggódik, azon: hogy valaha kikerül e innen, vagy keresik e ? Talán itt fog meghalni ?
-Istenem !-sóhajtottam, közben az eget kémleltem. Most már folyton ezen fog kattogni az agyam. Túlélés, kijutás... más csak azon van, hogy itt találja meg a helyét; nekem még egy bunkót is túl kell élnem ! Az élet duplán büntet...  s nem biztos hogy kibírom !

~2 nap elteltével~

Justin szemszöge

Fox folyton eljárkál.
Ezelőtt összeveszett velem, és azóta levegőnek néz ! De biztos lesz még szüksége rám ! Viszont furcsállom, hogy egyre jobban van: talán az az oka hogy mindig elmegy ?

Zavart !
Lehet hogy talált magának valamit, valami enni esetleg innivalót; és szokásához hűen maradva, kisajátítja !
De nem érdekelt ! Jobb is így !

Épp gyümölcsöt szedek, közel a vízeséshez, melyről még neki nem szóltam. Hallottam, hogy valaki sétál a távolban. Elbújtam az egyik hatalmas zöld levél mögé, s akkor vettem észre, hogy csak Fox az ! Leleményes !
Erre is rájött !

Furcsálltam, hogy megnézi a vizet: mintha hideg lenne ! Néha nehéz eligazodnom rajta ! Aztán levette a nála kb. kétszer nagyobb fehér pólót, majd kiterítette a földre, ráült, s lábaival vígan pancsolt. Nem értettem magamat: szemem folyton rajta cikázott.
"Most tényleg Shelby Fox-ot kukkolod ?"-jött egy idióta hang fejemben. Igen... őt ! Elvégre, más lány nincs a közelemben... Néha bunkó, és elviselhetetlen vagyok vele ! De ha többet szaladgálna előttem bikiniben, azt hiszem változtatnék a hozzáállásomon !
Persze nem tetszik mint lány... valami taszít minket, de nagyon ! Hisztis, kényes, magának való ! Az én tökéletes ellentétem !

Nem bírtam tovább, letettem a tálkát, majd szaladni kezdtem a vízhez.
Ahogy beleértem hallottam Fox kényes hangját, amiért a víz ráfröccsent.
-Tuskó...-vette el pólóját, s azzal takargatta testét.
-Félsz ?-töröltem meg arcom. Nem válaszolt, még mindig haragszik.-Miért nem jössz be ? Elvégre lassan 3 napja ide jársz !
-Közöd ?-motyogta orra alatt, s készült felállni. Gyorsan odaúsztam, s megfogtam bokáját, természetesen azt, amelyik nem fáj neki.-Eressz !-rángatta lábát.
-Higgadj már le !-engedtem el végül.-Mi van veled ?-különös volt viselkedése. Most nem racsított rám, a maga szokásos módján. Felállt, s igyekezett minél hamarabb elmenni a közelemből.-Látod ... ! Ez van ha nem állsz velem szóba ! Magadba zárkózol, s elhidegülsz az embertől !-kiabáltam utána, mire az égnek emelte karját, s ujjaival formált valamit. Mind tudjuk mit mutatott !

Shelby szemszöge

Elhidegülök ? Tőle csak el lehet menekülni, vele maradni képtelenség ! Amúgy is ! Tökéletesen jól el vagyok magamnak, és el is voltam, most miért szólt újra hozzám ? Csak nem hiányolt ? Remélem megcsípte valami abban a vízben, és belehal ! Habár kicsit durva lenne... nem tudnám mivel elásni !

Este volt már, én parton ültem, s néztem a távolba: mint mindig !
Ilyenkor eszembe jut, egy-egy emlék, melyen elmorzsolok pár könnycseppet, s sietve tüntetem el, nehogy észrevegye ez a bunkó.
-Nem fogok bocsánatot kérni !-ült le mellém, én az ellenkezőjét akartam, de visszarántott. Sőt, olyan közel került hozzám, hogy kezeivel átkarolt, s magához húzott, hogy biztosan ne szabaduljak.-De ezen a kicseszett szigeten, ketten vagyunk ! Nem hiszem el, hogy most is képes vagy durcázni !
-Azok után amit mondtál ?-nem néztem szemébe, mert akkor vészesen közel lettem volna arcához... ajkához.
-Tedd már túl magad rajta !-simította meg karomat.
-Eressz már el !-ki akartam törni ebből a szorításból.
-Hallgass meg ! És ne csak magaddal foglalkozz !
-ENGEDJ EL !-kiabáltam el magam, ami meghozta hatását. Már-már sajnálni kezdtem, ahogy ott ül, szomorúan. Nem akartam bedőlni ennek az álcának, s elakartam menni onnan, jó messzire, ha szava nem tart ott:
-Apám... hozzá indultam !-megfordultam, s hallgattam mit fog mondani.-A temetésére !-fejét lehajtotta.

4. fejezet~ Összetörve

Összetörtem...
Muszáj volt valakihez 'odabújnom', mert úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Pedig soha nem voltam gyenge, próbáltam mindig erős maradni, de ha ez nem jött össze, legalább annak látszani. Ha sírnom kellett, csak visszafojtottam, és a szüleimre gondoltam... valahogy megnyugtatott azaz érzés, (hogy van aki kifejezetten utál, de jó tudni,) hogy vannak olyanok, akik örökké szeretni fognak majd, akármilyen hülyeséget csinálok.
De azzal soha nem számoltam, hogy egyszer elveszítem őket, semmiféle előjel nélkül... És azzal sem, hogy egyszer az általam leggyűlöltebb ember karjaiban fogom kisírni az összes fájdalmamat. De soha nem tudni, hogy mit hoz a sors... egyszer fent, egyszer lent !

Bőröm forró volt, és lábam is szörnyen fájt. Szerencsére tudtam aludni egy keveset.
Ahogy felültem az 'ágyon', az ablakon át láttam, hogy Justin épp a vízből tart kifelé, kezeiben egy-egy flakonnal. Röpke pillanatra elragadta fantáziám, fedetlen felső teste, melyről a vízcseppek meglepő gyorsasággal folytak le. Vizes haja, melybe épp akkor túrt bele, s arca... az az arc, ami meglepő titkokat rejteget még előlem...
Addig bámultam, még láttam, hogy észrevett, ahogy közelebb ért a házhoz, s elterült képén az a perverz mosoly. Azonnal lekaptam róla szemeimet.
-Jót aludtál ?-megtámaszkodott a kis négyzet alakú 'nyíláson', s még mindig ugyanúgy vigyorgott.
-Mi olyan vicces ?-kérdeztem rekedtes hangomon, mire halkan felkuncogott, s folytatta.
-Kell víz ?
-Szereztél ?
-Megyek keresek egy kis patakot... vagy valamit !-túrt vizes hajába.
-Honnan a flakon ?
-Ott úszkáltak a víz tetején...-indulni készült, amit nem is bánok. Egyszer olyan 'kedves', máskor pedig elviselhetetlen. Mindig tesz valamit jót, amitől kezd megváltozni a véleményem, de aztán elrontja a visszatérő bunkósságával.

Mikor egyedül maradtam, próbáltam hasznossá tenni magam, és szerezni valami ihatót.
A meleg miatt (ami az egyik ok), képtelen voltam 3 percnél  tovább a napon maradni. Felvettem a kék bikinimet, s rá egy hosszú, bő nyakú pólót, mely lent lóg a vállamról. Ezt apánál használtam pizsamának, és nem hittem volna, hogy lesz más haszna is.

Elbicegtem egy kiszemelt  pálmafához, majd szereztem egy követ, ami elég súlyos volt, s azzal eltalálni. Mondanom sem kell, hogy nem ment...
Míg szerencsétlenkedtem, fülemet egy hang ütötte meg: mintha valaki nevetne. Oldalra kaptam fejem, s Bieber a fának dőlve, bámult.
-Mégis mi olyan nevetséges ?-kezd felhúzni azzal, hogy folyton csak vigyorog.
-Épp azt nézem !-kuncogott fel, majd felém hajított egy üveg vizet.
-Neked mániád a dobálás ?-förmedtem rá. Egyáltalán nem vagyok vevő ezekre a dolgokra.

~Este~

Az első normális körülmények között eltöltött estém. Hála, a kis szellőnek, mely előszeretettel járkál ma este.
-Holnap halat kellene fogni ...-ült le mellém Bieber. Miközben a gyümölcsöt majszoltam, elmerültem a tűz fényes lángjaiban.-Unom ezeket a vega kajákat ...-forgatta meg szemeit.
-Jó ez is, ha más nincs...
-De egész áldott nap ?
-...Nem .. !-néztem rá unottan. Valahol igenis hiányzott a hús.
-Van bicskád, vagy késed ?!
-Van.. miért ?
-Majd ideadod...-ha jól sejtettem, kell valami, hogy hegyesre faragja a 'dárda' végét.

Csönd lett. Ismét csak a tenger hullámai adtak hangot, s ahogyan a fa ropog a tűzben. Egy pillanatra Biebs-re néztem, aki komoly lett. Mintha eszébe jutottak volna dolgok... fájó emlékek. Igazából, még nem is tudtam úgy beszélni vele. Csak hallgat, s magában folytja el, amit majd egymáson fogunk levezetni. Mint egy időzített bomba !
Én kiadtam magamból amit kellett... de persze a 'férfi büszkeség', hogy ők nem sírnak ! Attól, még hogy ejt pár könnyet, nem titulálom gyengének... ! Viszont az is csoda lenne, ha a nagy Justin Bieber-t sírni látnám !

-Ma elég jó kedvedben vagy...-törtem meg a feszült csöndet.
-Nem bőghetek mindig !-fintorgott rám, és akármennyire nem akartam figyelni mondatára, valahogyan megdöbbentett.
-Mire célzol ?!
-Inkább kire ...-tekintete unott volt, és utálattal teli. Mondjuk 3 éven keresztül, mást nem láttam tőle, csak a perverz vigyorait; undort; nagyképűséget, és sorolhatnám naphosszakat...
-Neked egyszer az életben... nehezedre esne normálisnak lenned ?!
-Már megint...-túrt hajába, mint aki elfáradt.
-Bárcsak lenne erősebb szó, a gyűlöletnél !-álltam fel, majd a kunyhóba indultam.
-Neked nehezedre esne egy napot kibírni, hisztizés nélkül ?-kiabált utánam, de mit sem törődve vele, feküdtem le.

~Reggel~

Magam keltem, de lehet hogy magam is feküdtem le. Szerencsére, nem találkoztam szembe önelégült arcával.
Mint mindig, az első pillantásomat kifelé intéztem, ahol mondanom sem kell hogy ki; próbált halat fogni. Lehet, hogy életemben, egy óriási bűnt követtem el, hogy ezt érdemlem... csak tudnám mit !

Levettem lábamról a kötést, s a parton kimostam belőle a vért. Már gyógyulásnak indult a lábam, de ez csak a látszat.
-Ez az !-jött egy örömteljes hang. Úgy látom Bieber kifogta élete első halát. Úgy örül neki, mint egy kisgyerek az új játékának.
Szinte rohant a vízből, de rám sem pillantott, pedig sejthette hogy ott állok. Nem értem, miért duzzog... mint egy rossz kislány !

Miután végeztem a lábammal, odamentem az egyetlen emberhez, akit most jobban érdekelt a hal.
-Gyújts tüzet !-utasított, mintha a főnököm lenne.
-Amióta itt vagyunk, csak parancsolgatsz !
-Bazdmeg... tegnap elpofáztam, hogy egy napig ne hisztizz !
-Én meg azt, hogy legyél normális !
-Már bocs, de ilyen kényes picsa mellett, nem tudok 'normális' lenni !
-Folyton duzzogsz ! Kislány...-szűrtem ki fogaim közül.
-Duzzogok ?-gúnyolódott.-Az a bajod, hogy nem neked van igazad !
-Tessék ?-emeltem fel hangom.
-Ha valaki megmondja az őszinte véleményét, nem vagy képes elfogadni, ezért leállsz hisztizni !
-Mégsem vagyok olyan, mint egy 5 éves !
-Elég szar nevelése van a gazdag apucinak !
-Vedd le a szádat, a szüleimről !-hangom már-már fenyegetővé vált.
-Csöppet sem különbözöl  azoktól a csajoktól, akiket jól meghúzok !-jelent meg oldalvigyora.
-Nem bírod elfogadni, hogy létezik olyan lány, aki undorodik tőled !-felhívásomra, nevetni kezdett.
-Te is csak játszod itt hogy 'mennyire utálsz', de a valódi célod, hogy felfigyeljek rád, és a kellő alkalomkor elvegyem a szüzességed ! Amit 18 év alatt, egyik fiú sem tett meg !-mikor ez az egész 'cikizés' elkezdődött középsuliban, és 3 évig ezt csinálta, a szavai -az elején- igen is fájtak. Ugyan melyik lány tűri ha lekurvázzák, vagy kínos helyzetbe hozzák. Aztán belelendültem ebbe az egész dologba, nem akartam rá figyelni, inkább a tanulással foglalkoztam, hogy legyen belőlem valaki, és olyan sorsra ne jussak, mint ő. Persze az akkori fájdalmak, melyet csak szavakkal ejtett, sebeket hagytak rajtam... melyeket most felsértett ! Kiskoromban is mindig gúnyoltak, és a suliban senki sem védett meg, még a barátnőim is nevettek azon, amiket a fiúk mondtak nekem ! Persze ők ezt viccnek élték meg, de valójában nem tudták, hogy amit tesznek... az fáj ! Megfogadtam, hogy soha nem hagyom magam ! S mikor véget ért a 8 éves rémálom... egy új vette kezdetét !
S most itt tartunk... ez a tuskó mindenkiről tud mindent, a csajok döglenek érte, de nekem nem jön be a viselkedése: mikor először 'találkoztunk', undorítónak tartottam azt, ahogyan a lányokat kezeli.

~Visszaemlékezés~

A táskámban kutattam az iskola előtt, mikor egy kezet éreztem derekamon. Villámként csapott belém a felismerés: az osztálytársam, akiért minden lány odavan !
-Mit akarsz ?-kérdeztem zavartan.
-Elég sok mindent ... !-nyalta meg ajkait, majd méregetni kezdett.
-Nekem most mennem kell ...-ki akartam kerülni, de ekkor kezeit csípőmre csúsztatta, s magához rántott.
-Elvigyelek ?-mondhatnám azt, hogy ajkaimba beszélt, s már mámorba is ejtett közelsége. Soha nem voltam könnyen kapható, és ezen változtatni sem akarok.
-Ne.. nem..-tiltakoztam, de minden volt, csak határozott nem. Ekkor kezei hátra kóboroltak, majd lassan lefelé...
Reflex szerűen kaptam el onnan, mielőtt az célt ért volna, s azonnal lekevertem neki egy pofont, mely alig pár perc után be is vörösödött, s szépen kiadta tenyerem formáját.
-Bunkó !

~Visszaemlékezés vége~

Minden itt kezdődött. Aztán már soha nem szabadultam meg tőle.
És most... most itt járunk: Néha elgondolkoztam rajta, hogy mindenki boldog, aki engem körül vesz. A barátnőimnek, mind barátjuk van, s az életemből akkor hunytak ki a 'csajos napok'. Mindig kérdezték, hogy 'Meddig akarsz még szűz maradni?', s jót nevettek rajta, de én fájdalmasan nyeltem le a torkomban lévő gombócot.
Mindig is tudta, mivel árthat nekem, s most elő is húzta tarsolyából !
-Nem ismersz még elég jól ... hisz már rég nem vagyok szűz !-nyögtem fel nehezen.
-Elvetted magadnak ?!-nevetett gonoszan.
-Már volt barátom !-csak maradj erős, s ne törj össze. Ha már nagyon fáj, csak színleld, hogy még bírod.
-Ki volt az a srác, akinek volt gusztusa hozzád nyúlni ?-nyitotta nagyra szemeit.
-Egy ...-kezdtem volna mondandómat.
-Nem hallottam, megismételnéd ?!
-Keress magadnak valamit, amin levezetheted a nem épp előnyös, függőséged !
-De én vagy százszor csináltam, még te egyszer sem !
-A viselkedésed undorító, és csak téged minősít !-hagytam faképnél, majd könnyeimmel küszködve megint a sűrű erdőbe vettem az irányt.
Miért nem magam maradtam életben... miért büntet az élet ! El akarok tűnni a világról, mintha sohasem léteztem volna ... !!

3. fejezet~ Fájdalom

Minden idegen, azt sem tudtam hova megyek pontosan. Lassan sötétedni kezdett, szívem a torkomban volt, úrrá lett rajtam a pánik. Viszont túl makacs voltam ahhoz, hogy visszaforduljak; és vele töltsem az éjszakát. Akkor inkább bolyongok itt, és rábízom a véletlenre a következő órákat.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de éreztem, hogy lábszáram szörnyen fáj, ahogyan bokám is. Alig láttam valamit, hisz a nap már rég eltűnt az égről.
Letelepedtem az egyik fa tövében, s vártam hogy elnyomjon az álom. Egyszer-kétszer felriadtam a körülöttem lévő zajokra, de végül elszunnyadtam.

~Reggel~

Hátamat nem nyomta a fa kemény törzse, és finom illatokat éreztem. Furcsa volt... mintha ha levegőben lennék... álmodom ?
Lassan nyitottam ki szemeimet, mikor egy alakot láttam... pár pislogás után tisztult le a kép: Justin a karjaiba véve, cipel.
-Tegyél le !-csattantam fel azonnal.-Hallod ?!-próbáltam valahogy 'jelezni' neki, vagy felsőjébe markolni, amit akkor vettem észre, hogy eltűnt róla, azaz nem is volt rajta. Enyhén elöntött a pír, hogy kidolgozott felsőtestét 'simogatom'.-Miért hoztál el ? Honnan tudtad, hogy ott vagyok ?-halmoztam el kérdéseimmel, de ő továbbra is előre meredten figyelt.-Bieber !!-ekkor már hangomat felemelve szólítottam/kértem arra hogy válaszoljon.
-Kevés esély lett volna rá, hogy kijutsz onnan...-megállt, s letett.-Ilyen lábbal !-halkan felszisszentem, mikor ráálltam a bal lábamra, ami szörnyen nézett ki. Csupa vér, bokám dagadt. Nem kellett volna szaladnom tegnap, amiatt a hülye bőröndért... és őszintén... el sem kellett volna mennem. Bevallom, jobb volt Biebs karjaiban.
-Követtél ?-vetettem rá egy hálátlan pillantás, pedig valójában igenis hálás voltam azért amit tett. De nem dicsérem, nehogy félreértse, és a végén elszálljon magától.
-Megjegyeztem hol ültél le, majd kora reggel eljöttem érted !... És ezt találtam !-mutatott hátam mögé, ahol egy -kisebb- felújításra szoruló régi .. 'kunyhó' állt.-Kellene egy kis segítség, hogy rendbe hozzuk ! Hozok fát... leveleket.. neked csak össze kell kötni őket !-pillantott rám, majd elindult a rengetegbe.

-Te nem is mondtad, hova tartottál...-csináltam a rám kiosztott feladatot.
-Apámhoz...-segített be, de szerintem csak azért, hogy gyorsabban haladjunk.
-És te honnan tudtad... hogy én hova megyek ?
-Mindent tudok !-mondta, de nem azzal a szokásos vigyorral az arcán.
-Családi kirándulás.. esetleg ?
-Köze sincs hozzá !-húzta össze szemöldökeit. Arcán egy pillanatra leíródott a fájdalom, amit igyekezett eltüntetni. Éreztem, hogy ha tovább 'faggatom' megint veszekedéssel fog végződni, így inkább hallgattam. Ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltetem.

Mikor végeztünk, Justin próbálta 'kijavítani' a hibákat.
-Ez miért is kellett ?
-Ha esik.. ne ázzon be !-ugyan, hiába próbálkozom. 'Elhidegültünk' egymástól. Ne mintha akartam/akarnék bármit is, de látszik, hogy mindkettőnket megviselt. Talán azért furcsa a helyzet, mert soha nem láttam még így Bieber-t, talán azért... mert egyedül érzem magam, s kétségbeesve.

Szemembe akaratom ellenére összegyűlnek a könnyek, s érzem, ezt ki kell adnom magamból.
Testem összerezzent, mikor Justin letérdelt a lábam mellé, s egy vizes ronggyal törölgette le a vért. Amint tisztult valamennyit a lábam, láttam hogy valami csúnyán felsértette bőrömet. Mintha egy macska az -óriási- körmeit húzta volna végig rajta.
Mikor elkészült, elszakította az atlétáját, majd körbetekerte vele a lábam.

Felsegített, s bementünk a 'fa házba'.
-Mikori ez ?-néztem elképedve, mikor Bieber kivette karomat nyakából. Volt egy ágy, közvetlenül vele szembe egy ablak.
-Ha nem régi... még lehetnek itt emberek !-csillant fel a remény szemébe.
-Várjunk... egy ágy !?
-Felőlem alhatsz a földön...
-Nem neked kellene ?
-Akár visszamehetsz az erdőbe !
-Mi bajod ?
-Mi bajom ? Játszod itt magad, hogy mennyire megvagy sértődve... mintha csak te vesztettél volna el embereket az életedből !-fakadt ki, s szemei már-már csillogni kezdtek. Nem tudtam megszólalni. Valahol, igenis igaza volt. Tényleg csak sírok, és elveszettnek érzem magam, de bele sem gondoltam abba, hogy ő mit érezhet. Igazából, azt sem tudtam, hogy vannak őszinte érzései... de ezek szerint...
Az ágyhoz bicegtem, s leültem. Nem volt kényelmes, mivel bambuszból volt... de ilyen helyzetben, ez a legjobb. Bieber a másik szélén foglalt helyet, így pont háttal voltunk egymásnak.
-Igazad van ...-súgtam, de csakis a büszkeségem miatt. Egy ilyen fiútól soha nem akartam bocsánatot kérni, főleg nem igazat adni valamiben, most mégis eljött ez a pillanat.-Sajnálom...-motyogtam orrom alatt.-Csak fáj... még most is anyát látom magam előtt, ahogyan aggódik értem, és utoljára fogta meg a kezem... utoljára hallottam selymes hangját, melyben mindig ott volt a szeretet... Én igazán szeretem a szüleimet, és egyik percről a másikra elveszíteni őket... a legfájóbb... azaz ők veszítettek el... de nekem ebből a szemszögből...-szipogni kezdtem, végül megint sírni. Soha senkinek nem kívánom ezt az érzést... szülők nélkül, és ilyen hirtelen elmenni tőlük... szörnyű.

Úgy éreztem muszáj kiöntenem valakinek a szívem, és hiába az a 'valaki' nem kíváncsi rá, nem érdekelt. Nem bírtam tovább, és nem is fogom...
Összegörnyedve küszködtem könnyeimmel. Arcomat tenyerembe temettem, s próbáltam úgy elfojtani őket, de nem tudtam abbahagyni. Hatalmas sírógörcs lett úrrá rajtam, s azt az oldalamat mutattam meg, melyet soha nem akartam hogy megismerjenek...

Egy meleg kezet éreztem hátamon, majd azt hogy magához húz, s átölel. Nem tiltakoztam, arcomat Justin mellkasába fúrtam, s kiadtam magamból a folyamatosan felgyülemlő fájdalmat...

2. fejezet~ Maradj magad !

A nap iszonyatosan tombolt, bőröm szinte égett, de én továbbra sem mozdultam. A sírást már félig-meddig abbahagytam, viszont felfogni még nem sikerült a helyzetet.
Ott ültem, térdemet fölhúzva, s markolásztam a homokot. Eszembe jut, hogy anya össze fog törni, ha megtudja hogy lezuhant a gép. Apa pedig várni fog, de én nem megyek. Vajon keresni fognak ? És ha 2 nap után feladják ? Ha örökre itt ragadunk ? A szüleim azt fogják hinni hogy elvesztettek, miközben élek és itt vagyok, ők pedig tévhitben magukba zuhannak. Mi lesz évek múltán ? Egyáltalán túlélem ezt ?

Nem akartam végleg 'feladni', és folyton csak sírni, meg azon merengni hogy mi lesz idővel. Cselekedni akartam, nehogy végleg elvesszek.
A víz kellemesen langyos volt, mikor talpamhoz ért. Felálltam, s alig tudtam levenni szemem a kékségről, melynek nem volt vége. Oldalra néztem, s ekkor valami felkeltette figyelmem. Korom fekete volt, persze elég távol tőlem, így nem nagyon tudtam kivenni, mit sodorhatott ki a víz. De Bieber azt mondta, hogy a gép messze zuhant le....
-Egy bőrönd !-motyogtam, majd szaladni kezdtem. Minél közelebb értem, egyre jobban biztos voltam feltételezésemben.-Az én bőröndöm..-örültem meg, majd bentebb húztam, nehogy még jobban elázzon. Kicipzároltam, s tényleg: az enyém volt. Mindenem benne van, persze itt-ott kilyukadt/elszakadt, de ezt leszámítva tökéletes állapotba van.

-Tied ?-húzta fel szemöldökét kíváncsian Justin, mikor odaértem hozzá.
-Igen..!-nyitottam ki, s kiszedtem belőle pár ruhadarabot (szerencsére volt bikini is), s kiterítettem, hogy megszáradjon.
-Kaja van ?-nyelt nagyot. Egy sandwichet hoztam, amit nem találtam, és egy zacskó cukorkát. Elég kevés volt belőle, és ezzel úgysem lehet jól lakni.
-Nincs... !-válaszoltam pár perces csönd után, s úgy tettem mintha keresnék valamit, miközben eldugtam a 'nasit'.
-Nincs ?
-Képzeld el, nem hoztam ! Úgy terveztem, hogy a gépen majd eszek !-estem neki, mire ő csak bámult rám, majd odalépett a táskához.-Hé !-próbáltam eltolni onnan, de késő volt.
-Szánalmas vagy !-vetette rám lenéző pillantását, miután rájött hogy hazudtam neki. A zacskót mellkasomnak vágta, majd elsétált.

Bűntudatom volt.
Soha nem szoktam így bánni az emberekkel, főleg ha ilyen helyzetbe kerülök... de nem értettem magam.

~Kb. 2 óra után~

Az idő érzékem (félig) oda, ahogy Bieber is. Nem láttam azóta amióta 'összekaptunk'. A nap is nyugovóra készül, s akármilyen a természet: egyik kezével ad, a másikkal elvesz. A naplemente gyönyörű volt. Ahogy a fény tükröződik a víz felszínén, s olyan mintha a víz alá merülne a fényes korong: Csodálatos !

Testem összerezzent, mikor a hátamnál zajokat hallottam. Megfordultam, s mikor észrevettem Justint ahogy tűzifát (?) hozott, szívemről nagy kő esett le... de ő rám sem nézett.
Szomorúan görnyedtem össze, mikor rájöttem, hogy az egyetlen ember, akivel szóba tudnék állni... levegőnek néz.
Államat térdemre tettem, s hagytam hogy könnyeim a 'kijárt úton' follyanak le.

Valami 'pukkant' mellettem, mintha egy követ dobtak volna mellém a homokba, csakhogy ez egy gyümölcs volt.
-Nem vagyok a kutyád, szólni is lehet, és nem bunkón dobálni !-emeltem fel (rekedtes) hangom.
-Igazad van ! Nem érdemled meg, úgyhogy visszaadhatod !-nem voltam olyan közel hozzá, sőt... még én a parton ültem, ő egész beljebb állt, de onnan láttam a gyűlöletet csillogni szemébe.
Dühösen kaptam fel a földről a gyümölcsöt, majd minden erőmet összeszedve dobtam vissza.
-Akkor miért adtad ide ?
-Csakhogy megtudd milyen érzés, mikor van kajád... de inkább megtartod magadnak !
-Most ez lesz a téma ? Ez szaros cukorkán fogsz kiakadni ?
-Nem. Nekem nem kell a 'szaros' cukrod, de biztos van más is.
-Ugyan mi ?
-Ha valami normális kaja lett volna  ? Akkor is eltitkolod, csakhogy te edd meg ?
-Én ...
-Ketten vagyunk itt, és te még most is csak magadra gondolsz ! Felőled a másik éhen döglene .. bánod is.. !?

Megértettem. Tudtam, hogy rosszul cselekedtem, és akkor leesett, hogy miért is bántja ennyire Justint a dolog. Ilyen helyzetben a leghülyébbnek tűnő dolgon is összeveszünk, mert ez az a pillanat, amikor minden apróság, egy óriási érték.
-Inkább haltam volna meg, minthogy veled legyek egy szigeten !-szűrtem ki fogaim közül bosszúsan.
-Hidd el, én sem örülök hogy veled kell itt lennem !-válaszolt azonnal Bieber. Azt hittem nem hallja meg, de csak ketten vagyunk itt, szóval nincs ami elnyomja a hangom, a tenger morajlásán kívül, ami eddig mindig be töltötte a beszéd nélküli perceket.
-Akkor maradj magad !-néztem rá úgy, mintha most először- és utoljára látnám, majd elindultam az örökzöld rengetegbe.

1. fejezet~ Lehetetlen

Minden korom sötét volt, majd kifehéredett a kép. Először azt hittem hogy a mennyország kapuja előtt állok, de furcsálltam hogy senkivel sem találkoztam.
-Fox ! Térj magadhoz !-hallottam elég elnyomottan egy hangot.-Fox !-majd éreztem tenyerét arcomon. Valami keményen fekszem: próbálok belemarkolni, s merő egyszerűséggel kezemben marad.. ez homok ? Hirtelen nedvességet éreztem lábamnál, majd hátamnál... víz ? Lassan nyitottam ki szemeimet, de az erős fény miatt, azonnal visszacsuktam.-Fox .. !-hallottam még mindig azt a kétségbeesett hangot.

~Ezelőtt 3 órával~

-Mindent eltettél ?-kérdezősködött anya a reptéren.
-Mindent ..-mosolyogtam, s válaszoltam ugyanazt, már vagy századjára.
-Minden női dolgot ?
-Igen anya !
-Tudod hogy apádat ezt kevésbé érdekli !-forgatta meg szemeit.
-Anya !-fordultam vele szembe.-Csak 5 napra megyek el ! Nem örökre... na jó, ha lezuhan a gép, akkor soha nem látsz majd .. !-vágtam gondolkodós fejet.
-Shell !-vetette rám anyai szigorát, de a félelem sokkal jobban tükröződött róla.
-Vicc volt !-nevettem el magam.-Ne félts, nagy vagyok már !-simítottam meg vállát. Annyira édes ahogy aggódik értem, de nem ez az első repülésem.
-Ha megérkeztél, azonnal hívj fel ! Rendben ?
-Megígérem !-öleltem meg, s pont ekkor hívták az utasokat a géphez.
-Szeretlek kicsim, hívni el ne felejts !-szorította meg kezem.
-Én is, nyugi észben tartom !-majd elindultam a kijárathoz.

Anya most különösen... a megszokottnál, is jobban féltett. Mondjuk már az elején közölte velem hogy rossz előérzete van, de biztos csak félt. Túlságosan is. És mi lesz ha saját családom lesz ? Akkor is hívnom kell minden apróságért ? Persze megértem, mert ilyenkor beleképzelem magam a helyzetébe, és én sem viselkednék másképp. De tudnia kellene, hogy minden rendben lesz !

-Kérjük az öveket bekapcsolni !-szólalt meg a kedves fekete hajú nő.
-Várjon !-rohant fel az utolsó pillanatban egy fekete baseball sapkás srác. Mikor szembetalálkoztam arcával, lefagytam.-Cica !-vett észre.
-Mit keresel itt ?-förmedtem rá azonnal.
-Beengednél ?-mutatott az ablak felőli ülésre.
-Nem ! Keress másik helyet !
-Bocs okoska, de nekem ez a hely jutott !-majd befészkelte magát. Dühösen pillantgattam rá. 5 napra akartam megszabadulni, Mr. Kúró Királytól, de úgy látom ez lehetetlen.

Mikor a gép már egyáltalán nem kötődött a földhöz, fellélegeztem hogy eddig minden simán megy. Anya rám ragasztotta a 'félelmét'.
-Félsz ?-vigyorgott Bieber.
-Nem !-válaszoltam egyhangúan. Nem akartam vele beszélni.
-Van egy rossz hírem... én is 5 nap múlva jövök vissza !
-Mi van ?-dülledtek ki szemeim.-Remélem akkor nem kell élveznem a társaságod... !
-Szóval örülsz hogy melletted vagyok ?-vigyorodott el kajánul.
-Ne forgasd ki a szavaimat !
-Bocsánat Mrs. Tökéletes !-változtatta gúnyolóra arcát.
-Legalább most hagyj békén... ha az elmúlt 4 évben nem tetted meg !
-Még csak 3 !
-Szóval számolod ?-ugrottak fel szemöldökeim, s elkezdtem lapozgatni egy újságot.
-Valahogy úgy.. !-kacsintott rám, majd elfoglalta magát. Azt hittem soha nem jön el ez a pillanat.

~2 óra után

A gép többször is 'beremegett', amitől kissé megijedtem. Félve szorongattam az ülést, s nagyokat nyeltem.
-Pff..-kuncogott Justin, mire szúró nézésemet elővéve néztem rá, s már be akartam neki szólni, de megint megingott a gép.
-Valami nem stimmel.. !
-Kérjük kedves utasainkat, hogy őrizzék meg nyugalmukat ! Egy kisebb viharba keveredtünk, de nemsokára kijutunk belőle !-szólalt meg a pilóta.
-Nincs semmi.. ne parázz már !-dőlt hátra Bieber, s jót nevetett rajtam.

...Az elkövetkezendő perc.. maga volt a pokol. Hirtelen megjelent előttem az a maszk, mint a filmekben. Az emberek sikítozni kezdtek, hiába nyugtatták őket. Utoljára előre pillantottam, a kedves kis stewardess nőre, aki vett egy mély levegőt, s becsatolta övét, -könnyeivel küszködve- markolászta azt.

Aztán annyit vettem észre, hogy valamitől leszakad a gép oldala, nemsokkal előttem, s az emberek kiesnek/ ki repülnek a semmibe.
Ekkor könnyeim már elszabadultak, s a gép zuhanni kezdett. Éreztem, hogy valami sodorja karom: oldalra pillantottam, de Justin már nem volt mellettem.... ott is eltűnt a gép oldala, s hiába kapaszkodtam: nem volt esélyem, hogy továbbra is bent maradok.

~Most~

-Jól va...vagyok...-nyöszörögtem, s tenyeremmel próbáltam takarni a virító napot. Valaki beárnyékolt, ekkor óvatosan nyitottam ki szemem: Bieber volt az, akiből hatalmas sóhaj szakadt fel.
-Ülj fel !-fogta meg hátam, s előrébb segített.
-Áuh..-fájlaltam bokám. Ekkor Bieber tapogatni kezdte, de azonnal ellöktem kezét, annyira fájt.
-Nem tört el... reméljük..-fújta ki a levegőt. Észrevettem a körülöttem lévő 'tájat'. Felnéztem: s szembe találtam magam, a véget nem érő kékséggel. Hátamnál sűrű, zöld 'dzsungel' ékeskedett. Fejemet ide-oda kapkodtam, nem fogtam fel a helyzetem.
-Hol vannak a többiek ?-remegett meg hangom.-Hol vagyok ?
-Nincsenek 'többiek'...-suttogta Bieber.
-Mi ? De.. a gép... és... rengetegen voltak .. !
-A gép lezuhant !-emelte feljebb hangját. Szám azonnal legörbül, s könnyeim utat nyerve folytak végig arcomon.
-Nem lehet... ! Biztos van kiút... még élnek a többiek is.. ! Miért nem csinálsz valamit ?-kiabáltam.
-Mégis mi a faszt csináljak ? Senki nincsen ezen a kibaszott szigeten, rajtunk kívül ! A gép egész távol zuhant le... kétlem hogy lennének még túlélők ! Ahelyett hogy hisztizel, örülj hogy élsz csezdmeg !-ordította le a fejem, majd felállt. Kezeit tarkójára kulcsolta, s az égre nézett.
-...Lehetetlen...-nyögtem ki nehezen. Eszembe jutott anya, ahogyan búcsúzkodott tőlem, és apa ahogy engem vár. Az érzések pillanatok alatt öntöttek el, s könnyeim patakszerűen ömlöttek arcomra.-Nem lehet.. !-temettem arcomat tenyerembe, s levegő után kapkodtam: azt hittem megfojtanak a könnyeim.

Prológus

Mindig is egy életvidám lány voltam. Szerettem a barátaimmal lógni, szórakozni, kikapcsolódni, persze tanulni alig, de muszáj... Néha önfejű vagyok, és makacs.. de ilyen a természetem. Azaz olyan vagyok mint egy normális tini, kivéve hogy egy eléggé bunkó és beképzelt srác megkeseríti az életem, már 4 éve. Mivel végzős vagyok, mit sem várok jobban, hogy utunk ketté váljon, s ne kelljen a pofáját bámulnom.

A szüleim elváltlak, így anyával élek, de alig 2 nap múlva elutazom apához: mivel tavaszi szünet lesz. Néha élvezem hogy a világ egyik végéről a másikra utazom, de ez kb. 3 évig volt jó. Most már kezd elegem lenni, hogy egyszer ide kell repülnöm, máskor pedig vissza...