1. fejezet~ Lehetetlen

Minden korom sötét volt, majd kifehéredett a kép. Először azt hittem hogy a mennyország kapuja előtt állok, de furcsálltam hogy senkivel sem találkoztam.
-Fox ! Térj magadhoz !-hallottam elég elnyomottan egy hangot.-Fox !-majd éreztem tenyerét arcomon. Valami keményen fekszem: próbálok belemarkolni, s merő egyszerűséggel kezemben marad.. ez homok ? Hirtelen nedvességet éreztem lábamnál, majd hátamnál... víz ? Lassan nyitottam ki szemeimet, de az erős fény miatt, azonnal visszacsuktam.-Fox .. !-hallottam még mindig azt a kétségbeesett hangot.

~Ezelőtt 3 órával~

-Mindent eltettél ?-kérdezősködött anya a reptéren.
-Mindent ..-mosolyogtam, s válaszoltam ugyanazt, már vagy századjára.
-Minden női dolgot ?
-Igen anya !
-Tudod hogy apádat ezt kevésbé érdekli !-forgatta meg szemeit.
-Anya !-fordultam vele szembe.-Csak 5 napra megyek el ! Nem örökre... na jó, ha lezuhan a gép, akkor soha nem látsz majd .. !-vágtam gondolkodós fejet.
-Shell !-vetette rám anyai szigorát, de a félelem sokkal jobban tükröződött róla.
-Vicc volt !-nevettem el magam.-Ne félts, nagy vagyok már !-simítottam meg vállát. Annyira édes ahogy aggódik értem, de nem ez az első repülésem.
-Ha megérkeztél, azonnal hívj fel ! Rendben ?
-Megígérem !-öleltem meg, s pont ekkor hívták az utasokat a géphez.
-Szeretlek kicsim, hívni el ne felejts !-szorította meg kezem.
-Én is, nyugi észben tartom !-majd elindultam a kijárathoz.

Anya most különösen... a megszokottnál, is jobban féltett. Mondjuk már az elején közölte velem hogy rossz előérzete van, de biztos csak félt. Túlságosan is. És mi lesz ha saját családom lesz ? Akkor is hívnom kell minden apróságért ? Persze megértem, mert ilyenkor beleképzelem magam a helyzetébe, és én sem viselkednék másképp. De tudnia kellene, hogy minden rendben lesz !

-Kérjük az öveket bekapcsolni !-szólalt meg a kedves fekete hajú nő.
-Várjon !-rohant fel az utolsó pillanatban egy fekete baseball sapkás srác. Mikor szembetalálkoztam arcával, lefagytam.-Cica !-vett észre.
-Mit keresel itt ?-förmedtem rá azonnal.
-Beengednél ?-mutatott az ablak felőli ülésre.
-Nem ! Keress másik helyet !
-Bocs okoska, de nekem ez a hely jutott !-majd befészkelte magát. Dühösen pillantgattam rá. 5 napra akartam megszabadulni, Mr. Kúró Királytól, de úgy látom ez lehetetlen.

Mikor a gép már egyáltalán nem kötődött a földhöz, fellélegeztem hogy eddig minden simán megy. Anya rám ragasztotta a 'félelmét'.
-Félsz ?-vigyorgott Bieber.
-Nem !-válaszoltam egyhangúan. Nem akartam vele beszélni.
-Van egy rossz hírem... én is 5 nap múlva jövök vissza !
-Mi van ?-dülledtek ki szemeim.-Remélem akkor nem kell élveznem a társaságod... !
-Szóval örülsz hogy melletted vagyok ?-vigyorodott el kajánul.
-Ne forgasd ki a szavaimat !
-Bocsánat Mrs. Tökéletes !-változtatta gúnyolóra arcát.
-Legalább most hagyj békén... ha az elmúlt 4 évben nem tetted meg !
-Még csak 3 !
-Szóval számolod ?-ugrottak fel szemöldökeim, s elkezdtem lapozgatni egy újságot.
-Valahogy úgy.. !-kacsintott rám, majd elfoglalta magát. Azt hittem soha nem jön el ez a pillanat.

~2 óra után

A gép többször is 'beremegett', amitől kissé megijedtem. Félve szorongattam az ülést, s nagyokat nyeltem.
-Pff..-kuncogott Justin, mire szúró nézésemet elővéve néztem rá, s már be akartam neki szólni, de megint megingott a gép.
-Valami nem stimmel.. !
-Kérjük kedves utasainkat, hogy őrizzék meg nyugalmukat ! Egy kisebb viharba keveredtünk, de nemsokára kijutunk belőle !-szólalt meg a pilóta.
-Nincs semmi.. ne parázz már !-dőlt hátra Bieber, s jót nevetett rajtam.

...Az elkövetkezendő perc.. maga volt a pokol. Hirtelen megjelent előttem az a maszk, mint a filmekben. Az emberek sikítozni kezdtek, hiába nyugtatták őket. Utoljára előre pillantottam, a kedves kis stewardess nőre, aki vett egy mély levegőt, s becsatolta övét, -könnyeivel küszködve- markolászta azt.

Aztán annyit vettem észre, hogy valamitől leszakad a gép oldala, nemsokkal előttem, s az emberek kiesnek/ ki repülnek a semmibe.
Ekkor könnyeim már elszabadultak, s a gép zuhanni kezdett. Éreztem, hogy valami sodorja karom: oldalra pillantottam, de Justin már nem volt mellettem.... ott is eltűnt a gép oldala, s hiába kapaszkodtam: nem volt esélyem, hogy továbbra is bent maradok.

~Most~

-Jól va...vagyok...-nyöszörögtem, s tenyeremmel próbáltam takarni a virító napot. Valaki beárnyékolt, ekkor óvatosan nyitottam ki szemem: Bieber volt az, akiből hatalmas sóhaj szakadt fel.
-Ülj fel !-fogta meg hátam, s előrébb segített.
-Áuh..-fájlaltam bokám. Ekkor Bieber tapogatni kezdte, de azonnal ellöktem kezét, annyira fájt.
-Nem tört el... reméljük..-fújta ki a levegőt. Észrevettem a körülöttem lévő 'tájat'. Felnéztem: s szembe találtam magam, a véget nem érő kékséggel. Hátamnál sűrű, zöld 'dzsungel' ékeskedett. Fejemet ide-oda kapkodtam, nem fogtam fel a helyzetem.
-Hol vannak a többiek ?-remegett meg hangom.-Hol vagyok ?
-Nincsenek 'többiek'...-suttogta Bieber.
-Mi ? De.. a gép... és... rengetegen voltak .. !
-A gép lezuhant !-emelte feljebb hangját. Szám azonnal legörbül, s könnyeim utat nyerve folytak végig arcomon.
-Nem lehet... ! Biztos van kiút... még élnek a többiek is.. ! Miért nem csinálsz valamit ?-kiabáltam.
-Mégis mi a faszt csináljak ? Senki nincsen ezen a kibaszott szigeten, rajtunk kívül ! A gép egész távol zuhant le... kétlem hogy lennének még túlélők ! Ahelyett hogy hisztizel, örülj hogy élsz csezdmeg !-ordította le a fejem, majd felállt. Kezeit tarkójára kulcsolta, s az égre nézett.
-...Lehetetlen...-nyögtem ki nehezen. Eszembe jutott anya, ahogyan búcsúzkodott tőlem, és apa ahogy engem vár. Az érzések pillanatok alatt öntöttek el, s könnyeim patakszerűen ömlöttek arcomra.-Nem lehet.. !-temettem arcomat tenyerembe, s levegő után kapkodtam: azt hittem megfojtanak a könnyeim.