2. fejezet~ Maradj magad !

A nap iszonyatosan tombolt, bőröm szinte égett, de én továbbra sem mozdultam. A sírást már félig-meddig abbahagytam, viszont felfogni még nem sikerült a helyzetet.
Ott ültem, térdemet fölhúzva, s markolásztam a homokot. Eszembe jut, hogy anya össze fog törni, ha megtudja hogy lezuhant a gép. Apa pedig várni fog, de én nem megyek. Vajon keresni fognak ? És ha 2 nap után feladják ? Ha örökre itt ragadunk ? A szüleim azt fogják hinni hogy elvesztettek, miközben élek és itt vagyok, ők pedig tévhitben magukba zuhannak. Mi lesz évek múltán ? Egyáltalán túlélem ezt ?

Nem akartam végleg 'feladni', és folyton csak sírni, meg azon merengni hogy mi lesz idővel. Cselekedni akartam, nehogy végleg elvesszek.
A víz kellemesen langyos volt, mikor talpamhoz ért. Felálltam, s alig tudtam levenni szemem a kékségről, melynek nem volt vége. Oldalra néztem, s ekkor valami felkeltette figyelmem. Korom fekete volt, persze elég távol tőlem, így nem nagyon tudtam kivenni, mit sodorhatott ki a víz. De Bieber azt mondta, hogy a gép messze zuhant le....
-Egy bőrönd !-motyogtam, majd szaladni kezdtem. Minél közelebb értem, egyre jobban biztos voltam feltételezésemben.-Az én bőröndöm..-örültem meg, majd bentebb húztam, nehogy még jobban elázzon. Kicipzároltam, s tényleg: az enyém volt. Mindenem benne van, persze itt-ott kilyukadt/elszakadt, de ezt leszámítva tökéletes állapotba van.

-Tied ?-húzta fel szemöldökét kíváncsian Justin, mikor odaértem hozzá.
-Igen..!-nyitottam ki, s kiszedtem belőle pár ruhadarabot (szerencsére volt bikini is), s kiterítettem, hogy megszáradjon.
-Kaja van ?-nyelt nagyot. Egy sandwichet hoztam, amit nem találtam, és egy zacskó cukorkát. Elég kevés volt belőle, és ezzel úgysem lehet jól lakni.
-Nincs... !-válaszoltam pár perces csönd után, s úgy tettem mintha keresnék valamit, miközben eldugtam a 'nasit'.
-Nincs ?
-Képzeld el, nem hoztam ! Úgy terveztem, hogy a gépen majd eszek !-estem neki, mire ő csak bámult rám, majd odalépett a táskához.-Hé !-próbáltam eltolni onnan, de késő volt.
-Szánalmas vagy !-vetette rám lenéző pillantását, miután rájött hogy hazudtam neki. A zacskót mellkasomnak vágta, majd elsétált.

Bűntudatom volt.
Soha nem szoktam így bánni az emberekkel, főleg ha ilyen helyzetbe kerülök... de nem értettem magam.

~Kb. 2 óra után~

Az idő érzékem (félig) oda, ahogy Bieber is. Nem láttam azóta amióta 'összekaptunk'. A nap is nyugovóra készül, s akármilyen a természet: egyik kezével ad, a másikkal elvesz. A naplemente gyönyörű volt. Ahogy a fény tükröződik a víz felszínén, s olyan mintha a víz alá merülne a fényes korong: Csodálatos !

Testem összerezzent, mikor a hátamnál zajokat hallottam. Megfordultam, s mikor észrevettem Justint ahogy tűzifát (?) hozott, szívemről nagy kő esett le... de ő rám sem nézett.
Szomorúan görnyedtem össze, mikor rájöttem, hogy az egyetlen ember, akivel szóba tudnék állni... levegőnek néz.
Államat térdemre tettem, s hagytam hogy könnyeim a 'kijárt úton' follyanak le.

Valami 'pukkant' mellettem, mintha egy követ dobtak volna mellém a homokba, csakhogy ez egy gyümölcs volt.
-Nem vagyok a kutyád, szólni is lehet, és nem bunkón dobálni !-emeltem fel (rekedtes) hangom.
-Igazad van ! Nem érdemled meg, úgyhogy visszaadhatod !-nem voltam olyan közel hozzá, sőt... még én a parton ültem, ő egész beljebb állt, de onnan láttam a gyűlöletet csillogni szemébe.
Dühösen kaptam fel a földről a gyümölcsöt, majd minden erőmet összeszedve dobtam vissza.
-Akkor miért adtad ide ?
-Csakhogy megtudd milyen érzés, mikor van kajád... de inkább megtartod magadnak !
-Most ez lesz a téma ? Ez szaros cukorkán fogsz kiakadni ?
-Nem. Nekem nem kell a 'szaros' cukrod, de biztos van más is.
-Ugyan mi ?
-Ha valami normális kaja lett volna  ? Akkor is eltitkolod, csakhogy te edd meg ?
-Én ...
-Ketten vagyunk itt, és te még most is csak magadra gondolsz ! Felőled a másik éhen döglene .. bánod is.. !?

Megértettem. Tudtam, hogy rosszul cselekedtem, és akkor leesett, hogy miért is bántja ennyire Justint a dolog. Ilyen helyzetben a leghülyébbnek tűnő dolgon is összeveszünk, mert ez az a pillanat, amikor minden apróság, egy óriási érték.
-Inkább haltam volna meg, minthogy veled legyek egy szigeten !-szűrtem ki fogaim közül bosszúsan.
-Hidd el, én sem örülök hogy veled kell itt lennem !-válaszolt azonnal Bieber. Azt hittem nem hallja meg, de csak ketten vagyunk itt, szóval nincs ami elnyomja a hangom, a tenger morajlásán kívül, ami eddig mindig be töltötte a beszéd nélküli perceket.
-Akkor maradj magad !-néztem rá úgy, mintha most először- és utoljára látnám, majd elindultam az örökzöld rengetegbe.